Emberi robotika, az exoskeleton!

A concept sketch showing
 Panasonic Activelink's
Power Loader exoskeleton

Emlékszem még, amikor fiatal koromban a SKY One illetve Super Chanel csatornákon bámultam a rajzfilmeket, és teljesen lenyűgöztek, a Transformerstől kezdve a Maskon át azok a rajfilmek, ahol valamifajta ember robot kapcsolat volt fellelhető. Ahogy szépen lassan fejlődött és ma is fejlődik a technika, azt vettem észre, hogy az akkori gyerekek felnőttek, és a régi rajfilmekben látott őrültnek tűnő ötleteket szép lassan megvalósítják. A neten bogarászva nem is kevés olyan találmányra leltem, amiket azelőtt csak rajzfilmekben vagy sci-fi filmekben láthatott az ember kellékként és nem működő valós szerkezetként. 


A wikipédia szerinti meghatározása általában ezeknek a szerkezeteknek "mesterséges külső váz":

"mesterséges külső váz angolul exoskeleton az emberi testet magába foglaló teherhordó-helyváltoztató szerkezet, ’külső csontváz’. Lehet katonai vagy orvosi funkciója. A jelenlegi katonai kutatások elsősorban az emberi test teherbírásának (gyorsaság, hordképesség) növelése irányába folynak: az egészséges katona, vagy veszélyeztetett helyen (tűzoltóság, katasztrófaelhárítás stb.) dolgozó személy a lábak és ízületek megtámasztásával, mintegy tízszer akkora teher elviselésére képes, mivel a terhelést a külső váz veszi át. Az orvosi kutatások a sérült végtagok pótlása vagy működtetése irányába folynak (járógépek és hasonló végtag-protézisek)."

Álljon itt egy kis gyűjtemény a hálón felkutatott szerkezetekből:

1. Power Loader, developed by Panasonic Activelink






















------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2. Cyberdyne's HAL exoskeleton








------------------------------------------------------------------------------------------------------------
3. Hajime Sakamoto takes a ride on giant robot legs


















































































------------------------------------------------------------------------------------------------------------
4. HULC




------------------------------------------------------------------------------------------------------------
5. Raytheon Sarcos Exoskeleton





------------------------------------------------------------------------------------------------------------
6. HAL






------------------------------------------------------------------------------------------------------------
7. Honda Experimental Walking Assist Device




















------------------------------------------------------------------------------------------------------------
8. MIT Exoskeleton



















------------------------------------------------------------------------------------------------------------
9. NASA exoskeleton suit





------------------------------------------------------------------------------------------------------------
10. The General Electric Exoskeleton in 1967






















Digitális kukucskáló




A mai híreket olvasva, a szemem megakadt egy egyszerű kis szerkezeten, ami pofonegyszerű, mégis eredeti ötlet. Mondhatni magától értetődő, hogy mindent digitalizálunk, mindenbe, még a hűtőbe is beleszerelünk egy androidos megjelenítőt, ezért a bejárati ajtó kukucskáló nyílására is már nagyon ráfért a technikai újítás, amit nem tudom, hogy mikor, de az elektronikai kütyük gyártói megléptek. Én most szembesültem a létezésével, ezért tekintsetek el attól, hogy megjegyezzétek, ohh ez már van vagy 5 éve! Szóval ezen továbblépve briliáns ötlet, hogy az embernek nem az ajtó mikroszkopikus nyílásán kell hunyorogva kinéznie, hanem egy külső kamera, az ajtón lévő belső megjelenítőre továbbítja a képet, akár rögzítési lehetőséggel is! Végül is, ha jobban meggondoljuk, ez a találmány nem más, mint egy kamerás kaputelefon, aminek csak 1 cm a vezetéke! :)



Kamion hotel fedél nélkülieknek

SAJÁT ÖTLET / MY IDEA
Így tél közepén sokszor lehet hallani a hírekben, hogy megfagytak emberek a nagy hidegben. A legjobban veszélyeztetettek ebből a szempontból a hajléktalanok. Nekik csak a csillagos ég vagy egy aluljáró a " meleg otthonuk". Karitatív szervezetek hiába járják az éjszakákat, és meleg enni-innivalóval látják el a kint élőket, nekik ilyenkor a legjobb hely, talán egy melegedő vagy hajléktalanszálló lenne. A hajléktalanok egy része viszont nem menne, vagy egyéb okokból nem tudna ilyen helyre menni. Akkor mi lehet a megoldás? 


A találmányom már több évvel ezelőtt szirmot bontott bennem, amikor a japán kapszula hotelekről olvastam. Igaz japánban ezeket a hoteleket stabilan felépítik valahova és úgy szolgálják a kényelmet, ha jól emlékszem talán a reptereken vagy azok közelében, addig az én ötletem szerint ezeket a kapszulákat egy kamionra helyezném. Méretük miatt nem foglalnak sok helyet, ezért sokat fel lehetne rakni egy vontatóra. Higiéniás szempontból nézve bárki használhatja, mert olyan műanyag bevonattal és kapcsolókkal látnám el a belsejét, amit egy beépített fertőtlenítő rendszer, pillanatok alatt le tudna mosni használat után. A kapszulák pont akkora méretűek lennének, hogy egy ember kényelmesen el tudjon nyújtózni benne és minimális mozgási tere is legyen. Világítása és hőmérséklete belülről szabályozható lenne, valamint tartozna hozzá egy értéktároló láda. Tervem szerint ezekkel a kapszulákkal felszerelt kamion körbejárhatná a várost és felvehetne minden hajléktalant, aki melegedni szeretne. Nem kéne tüdőszűrő vagy bármilyen más papír a használatához, mert az esetlegesen beteg személy nem fertőzhetne meg senkit se, mivel a kapszula egyszemélyes és használat után  azonnal fertőtlenítené önmagát.


Nem tudom, hogy mennyi pénzből lehetne egy ilyen kamiont létrehozni, de reklám hordozóként akár reklámcégeknek, akár kamionokat gyártó cégeknek remek lehetőség lenne hirdető felületként. Télen működhetne a hajléktalanok melegedése céljából, nyáron pedig plusz bevételként fesztiválokra lehetne kibérelni vagy kempingekben felállítani.

HAPIfork a rezgő villa

A túl gyors evés, problémás emésztést és súlykontroll gondokat okozhat. A HAPIfork egy elektronikus villa, amely segít nyomon követni az étkezési szokásainkat. Villogva és rezegve figyelmeztet, ha túl gyorsan eszünk. Minden alkalommal, amikor az ember ezzel a villával eszik, és a szájához emeli a falatot, a villa érzékeli a történteket. Számításokat végez az alapján, hogy percenként hányszor emeljük a szánkhoz a villát, és ha azt túl gyorsan tesszük, akkor jelzést küld felénk, lassításra intve minket az étkezésben.

Jellemzői:
- vibrációs jelzés
- LED indikátorok a villában
- mosogatógépben mosható, mosószereknek ellenálló
- bluetooth kapcsolattal rendelkezik
- USB csatlakozó a villa végében, amelyről tölthető és számítógépre csatlakoztatható
- okostelefonnal és számítógéppel képes kommunikálni
- a hozzátartozó online programmal és okostelefonos app-al elemezhetőek az étkezési szokásaink  
- 5 színből álló színválaszték


További információ a gyártó HAPILABS oldalán található.



A jövő fizető eszköze! Az NFC gyűrű!

RÉSZBEN SAJÁT ÖTLET / MY IDEA
Az alábbi írás a http://www.hir24.hu/it-mobil/2013/01/20/kinyirna-a-jelszot-a-google/ címen jelent meg 2013.01.21. 08:00-án


Ujjlenyomatok és egyéb biometrikai azonosítók helyett a cég egyelőre gyűrűben gondolkodik.

Közismert, hogy a felhasználókra nem lehet rábízni a saját védelmüket, azonban - az általa nyújtott termékek és szolgáltatások jellegéből kifolyólag - a Google elemi érdeke a digitális biztonság. Például belépésnél évek óta lehetséges a kettős azonosítás. S bár ez jelentősen csökkenti a problémák esélyét, egyúttal jelentősen növeli az azonosítás okozta bosszúságot.
Nos, ezzel a Google is tisztában van, éppen ezért megpróbálja feleslegessé tenni a jelszavak használatát. A legújabb ötlet egy kriptográfiai kártya vagy USB, esetleg egy (valószínűleg NFCműködésű) gyűrű. Mármint egy igazi, ujjra felhúzható gyűrű némi elektronikával. A lényeg az, hogy a számítógép egyből tudná, ki ült le elé.
Persze addig, amíg a gyűrűt (kártyát, akármit) lehetséges elvenni a felhasználótól, valószínűleg szükség lesz valamilyen egyéb PIN kódra - s minél rövidebb a PIN, annál fontosabb, hogy el ne veszítsük a pluszeszközt. A kérdés már csak az, hogy ez a módszer összességében egyszerűbb lesz-e a jelenlegi login-jelszó kombinációnál.
A magunk részéről már azt a (remélhetőleg nem túl távoli) jövőt várjuk, amelyben a számítógép biometrikus azonosítással egyből tudja, hogy ki ült le elé.



A fentebb leírt ötlet megfogta a képzeletemet. Mitől lehet jó egy biztonsági eszköz? Régen ha meg akarták gátolni, hogy valamihez illetéktelenek hozzájussanak, akkor elzárták azt. A kulcs nagyon sokáig, és most is bevált páros a zárral arra, hogy megakadályozza az illetékteleneket, akik a dolgainkhoz akarnak hozzáférni. Az alapelv, hogy van egy szerkezet, amit csak egy másik, hozzá tartozó eszközzel lehet kinyitni. 
Ez az alapelv a mai napig működik, a technikai fejlődésével hiába változott a szerkezet és a kulcs, az elv megmaradt. Mostanság a technológia elért oda, hogy az átlag felhasználó jelszavakat és számkombinációkat alkalmaz a legtöbbször az elektronikus védelemre. Igen ám, de a jelszavak és a pin kódok ellophatóak! Manapság léteznek már megbízhatóbb eszközök, úgy mint a retina vagy az ujjlenyomat olvasó, a hangfelismerő, de ezek mégsem jelentek meg a minden napi életben. Nem tudom, hogy az áruk, használhatóságuk vagy a kijátszhatóságuk miatt. 
A Google legújabb ötlete viszont minden esetre tovább gondolandó és nem elfelejtendő! Adott egy NFC működésű gyűrű. Mindig, mindenhol ott lehet velünk, a strandtól, az uszodán át a bevásárlásig. Nem teszi tönkre a hó, a sár, a víz, a por, a hő, nem kell tölteni, bírja a rázkódást és a lényeg nehezen elveszíthető. Ez idáig mind tökéletessé teszi arra, hogy az legyen, ami! De! Mi van ha ellopják vagy mégis elveszíti az ember? Na erre lenne a találmányom! 

Mi lenne, ha ez a gyűrű érzékelné a viselője szívritmusát és az egyénre jellemző szívritmus hozzárendelhető lenne az NFC jogosultsághoz?!

Bár a fentebb leírt szövegben csak percegettem, de az NFC ilyen formában nem csak arra lenne alkalmas, hogy fizessünk vele, hanem például a számítógépeken alkalmazott jelszavakat is kiválthatnák. Egy USB-s érzékelőt rákötnénk a számítógépre, ami be tudja olvasni az NFC-t és mondjuk a Hotmail-nél ki lehetne választani, hogy NFC érzékelős beléptetés! Vagy hogy messzire ne menjek, a Gmail vagy a Facebook-nál is hasonlóan működhetne ilyen formán a beléptetés.