Bag Buddy - a kerékpáros szatyortartó

Ugye már mindenki volt bevásárolni kerékpárral? Ha még nem, akkor itt az ideje! 

A Bag Buddy erre a műveletre lett kifejlesztve. Minden embernek, aki kerékpárral megy vásárolni, annak kell egy ilyen apróság a kormányra! Az ősi probléma végre megoldásra lelt, a kormányra felhelyezett zacskók általában lecsúsztak minden kanyarban, ha nem fogtuk őket a kormányhoz. Ezzel a kütyüvel most már csak az egyensúlyra kell figyelni és elfelejthetőek a kaméleon szemek, amiket félig az úton, félig a kormányon tartottunk, hogy mikor pottyan majd le az egyik csomagunk!


A képeken látható, hogy az akasztós kialakításnak köszönhetően egyszerűen , de stabilan felhelyezhetőek a zacskók rá.
Több színben is elérhető az apróság, akár a ruhánk, akár a szemünk színéhez szeretnénk passzolni vele!
Az első mintadarabokat 3D nyomtatóval hozták létre, de hamarosan kaphatóak lesznek.


Az alábbi videón egy rövid angol nyelvű ismertetőt hallhatunk és láthatunk a kerékpáros kiegészítőről.


Aki kíváncsi lenne a hír forrására, illetve további információra lenne szüksége, az itt találja meg:

Expressz ruhaszárító

SAJÁT ÖTLET / MY IDEA
Tegnap kimostuk a gyerekek takaróit, mert már nagyon piszkosak voltak, és egy kisebb baleset miatt is rájuk fért az azonnali mosás! Mikor nekiálltunk már a délutánban jártunk és esély sem volt arra, hogy természetes úton megszáradjanak a kötélen vagy a radiátoron estére, így kicsit trükközni kellett. A hajszárítót bevetve sikerült aztán időben megszárítani az "isteni" takarókat!

A fenti eset arra sarkallott, hogy kitaláljak egy kevésbé macerás, de annál célravezetőbb megoldást hasonló esetekre. Még régebben láttam egy olyan szerkezetet, amely egy emberi bábú szerűség, és amire rá lehet húzni egy inget. Bekapcsolás után magas nyomású levegővel felfújja az ember alakú bábút, amelyen a kiáramló levegő megszárítja az inget. Ezen az ötleten elindulva és kombinálva a hajszárítós akciómmal, megalkottam az alábbi szerkezet elméleti ötletét. 


1. - verzió: A fenti képen látható módon, a legalsó szintre ventilátorokat helyezek el, ami fölött fűtőszálak futnak és aminek a tetején, egy hálós légáteresztő anyag alkotja az alsó záró lapot. Az alsó és felső zárólap között található a szárító tér, ami közé kell beszorítani a szárítandó anyagot. Bekapcsolás után a ventilátorok forró levegőt áramoltatva pillanatok alatt megszárítják a szárító térben lévő ruhát.

2. - verzió: A fűtőszálakat és a ventilátort kicserélem, egyetlenegy nagyobb teljesítményű fűtőszálra és ventilátorra, amelyet középen elhelyezve és megfelelő terelőkkel ellátva, arányosan elosztaná a benyomott forró levegő mennyiségét.

3. - verzió: Hasonló a 2. verzióhoz annyi különbséggel, hogy a fűtőszálat és a ventilátort kiváltanám, egy minden otthonban megtalálható szimpla hajszárítóval, amelyet a szerkezet alá elhelyezett csonkba belecsúsztatva lehetne használni, majd eltávolítani, ha újra rendeltetésszerűen akarjuk a hajszárítót működtetni.

Task One - az Iphone-ba épített zsebkés


Amikor az interneten ráakadtam, azt hittem, hogy valakinek az értelmetlen találmányáról van szó! Aztán kicsit utána olvasva és megnézve a videókat rájöttem, hogy mekkora nagy ötlet! Hiszen a mobiltelefon mindig ott van az embernél, és ha bármikor kéne a zsebkés, akkor az is ott lesz nála! A feltaláló egyik legnehezebb feladata lehetett, hogy úgy integrálja a kés funkciót a telefon tokjába, hogy azok alapjaiban ne változtassák meg a mobil jellemzőit. Ebben az esetben sikerről beszélhetünk, hiszen sem súlyban, sem méretben, sem kialakításban, illetve funkcionalitásban nem változott az Iphone.

Rövid angol nyelvű ismertető a tokban elrejthető kés funkcióiról


Az alábbi videón jól látszik, hogy mi mindenre lehet használni a mindennapi életben egy kéznél lévő multifunkcionális zsebkést, amely mellesleg a telefonunkba beépítve mindig kéznél van. Számomra az egyetlen szomorúság, hogy csak Iphone-hoz készült a szerkezetből, pedig biztos, hogy más telefontulajdonosok is szívesen beszereznének egyet belőle.



A legvégén egy aprócska rosszindulatú megjegyzésem sajnos azért lenne, a nagyszerű ötlet ellenében! A telefont általában 1-2-3 évenként lecseréli az ember, egy zsebkés ezzel ellentétben örök életű. Vagyis aki megveszi a szerkezetet potom 75$ -os áron a telefonjához, az ennyi pénzért már egy kiváló zsebkést is kaphatna, nem mellesleg örök életre, szemben a telefon pár évével.

Rezgés alapú energiatermelő


Amerikában a New York-i Stony Brook Egyetem kutatói, létrehoztak egy olyan eszközt, amely összegyűjti a vonatok által keltett rezgéseket és energiává alakítja át. Az eddig kiaknázatlan terület óriási lehetőségeket kínál, mivel a vasúti sínek mentén elhelyezett szerkezetekkel, kiváltható lenne a vasúti fényjelző készülékek elektromos ellátása. Ezekkel az eszközökkel, csak New York államban legalább 10 millió dollár körül spórolhatna éves szinten a vasúttársaság.


Jelenleg tesztelés alatt működtetik a szerkezeteket, amelyek 50-70% hatékonysággal alakítják át a rezgéseket elektromos energiává. Amennyiben beválik és megkapják a megfelelő engedélyeket, akkor megkezdik kiépíteni az egész amerikai vasúthálózat mentén a rezgésgyűjtőket.

Jégmentesítő másképpen

SAJÁT ÖTLET / MY IDEA
A minap reggel, amikor kisétáltam a kocsimhoz, szomorúan konstatáltam, hogy megint fagy volt az éjszaka és vastag jégpáncél borítja be a szélvédőt. Gondoltam nem baj, van nekem jégmentesítő spray-m! Nekiálltam fújogatni a szélvédőt az alkoholos jégoldós kékes keverékkel! Mivel nem vagyok 2 méter magas és polip kezű, ezért egy kicsit esetlenül a kocsira rádőlve, és a csuklómat kifordítva tudtam csak fújogatni az anyagot az üvegre. Mivel a szórófej kialakítása arra alkalmas, hogy szemből szélcsendben fújjak a felületre, így az én esetemben, a szóróanyag több mint a felét elvitte a szél, illetve kis C betűket formálva véstem a jégbe munkálkodásom gyümölcsét. 
A probléma megoldása egyből körvonalazódott bennem. Kéne egy olyan szórófej, ami benyúlik a szélvédő közepéig, illetve a szélvédő felületére merőlegesen lehet tartani.


Valahogy így képzeltem el a pumpás jégoldómat. Továbbá nem tudom, hogy milyen árban lenne, de egy elemes elektromos szórófej végtelenül leegyszerűsítené a pumpálást.

ILAUNCH - az asztali rakétavető


Igen! Ez pontosan az, aminek hangzik. Az ILaunch egy bluetooth irányítású szimpla asztali eszköz, amelyet egy IPhone-al vagy IPad-al lehet működtetni, és négy hab lövedék kilövésére alkalmas. Az eszköz 7,5 méterre képes a lövedékét eljuttatni, vízszintes síkjában 270°-ban, függőleges síkjában pedig 40°-ban tud elforogni, valamint újratölthető akkumulátorral rendelkezik. A nagytestvérekhez képest, sajnos ennek a rakétakilövőnek a lövedéke nem rendelkezik beépített kamerarendszerrel, így nem láthatjuk célpontot közvetlen a becsapódáskor, de ami viszont biztos, hogy messziről is jól látható lesz, ahogyan a célszemély ijedtében ugrik egy hatalmasat, amikor eltaláljuk!



Aki karácsonyra egy ilyen szerkentyűt szeretne valakinek ajándékozni, azt el kell hogy szomorítsam, mivel csak külföldről rendelhető, és valószínűleg 2012. december 24. előtt már nem fog megérkezni a futár vele. Aki mégis kedvet kapott volna, hogy magáévá tegyen egy ilyen rakétavetőt, az például innen tud rendelni egyet: http://www.buymac.com.au/product/ilauncher-missile-launcher-appcessory 

Életmentő csodahab

Az amerikai hadseregnél napjainkban, eléggé sok titkos project folyik, amelyek közül most egy különleges hab került nyilvánosságra. A DARPA nevű szervezet fogja össze a legtöbb amerikai hadiipari fejlesztéseket, amelyek között szerepel egy életmentő csodahab, amit az amerikai katonák harctéren elszenvedett.belső vérzéses sérüléseinek túlélése érdekében fejlesztettek ki.  
Ez a különleges polimerhab alkalmas arra, hogy a két komponensét egy ember hasüregébe vagy a mellkasába fecskendezve, megállítsa a belső vérzéseket legalább egy órára, ameddig a sérülést elszenvedő megfelelő orvosi segítséghez jut. Az orvosok tapasztalatai alapján, a polimerhab nem okoz semmilyen gondot az operáció megkezdésekor, alig egy perc alatt eltávolítható. Állatokon végzett tesztekkel kimutatták, hogy a belső vérzéses sérülések esetén, a mindössze 8 százalékos túlélési arányt, 72 százalékra emelte fel a speciális hab.



Amerikában jelenleg már a hatósági engedélyeztetése is folyamatban van, közölte a speciális hab kidolgozásában közreműködő Arsenal Medical cég.


SAFERMOTO légzsák kabát

Minden motoros álma, hogy a vasparipáján ülve, minimum olyan biztonságban érezze magát, mint egy autós. Az autószerű biztonság azonban elvenné a motorozás lényegét, a szabadságot. Sajnos a motoros szabadságnak viszont megvan az ára, ha baleset éri, mivel nincsenek ütközési zónák és biztonsági rendszerek, ezért szinte minden esetben a motorost sérülés éri. A SaferMoto cég azonban tett egy nagy lépést a biztonság terén, a motorosok számára, amikor kifejlesztette a légzsák dzsekijét Japánban. Működési elve nagyon egyszerű, egy hevederrel kel csatlakoztatni a kabátot a motorhoz. Amikor a kabát és a motor közötti heveder kiold, mert például a motoros lesett a motorról, akkor lép működésbe a dzsekibe integrált légzsák. 0,25 másodperc alatt felfújódik és megvédi a viselője nyakát, derekát és gerincét a sérülésektől. 





Az interneten való keresgélés közben találtam még egy meglepő, de annál praktikusabb leírást a szerkentyűről, méghozzá azt, hogy kiemelten ajánlják lovasoknak, mivel a lóról való leesés következtében bekövetkező sérülések mértéke, nagyban csökkenthetőek a légzsákos kabát mellény változatával.

Számítógép házak másképpen

SAJÁT ÖTLET / MY IDEA
A minap rákerestem a google-n, hogy milyen számítógép házak léteznek. Észrevettem, hogy ha valami mást szeretnék, mint a megszokott téglalap forma, akkor szinte csak egyedileg legyártott házakat találok. Felmerült bennem a kérdés, hogy mekkora keresete lenne az olyan házaknak, amik nem a megszokott formák, hanem mondjuk egy focilabda, szabványos belsővel. Valószínűleg sok embert érdekelne, mert sokan szeretik a focit és nincs ilyen ház a piacon. A gyártása sem emésztene fel iszonyatos összegeket,  hiszen egy sablonra lehetne tömeggyártásba vinni.


Aztán ha már formákról beszélünk, akkor kör formából van itt még pár keresettebb darab is, mondjuk egy halálcsillag. 



Tovább ragozva, a bogáncsforma sem elhanyagolható lenne, akár több színben is, bár a portalanítása a gyakorlott háziasszonyok számára is rémálom lenne.


A végén pedig, de nem legutolsó sorban, a kör formára bármilyen labda mintázatát rá lehetne húzni, a teniszlabdától kezdve, a kosárlabdán át, a golflabdáig.

TREADWALL - a mászófal

Mindenki tudja, hogy a falmászás egy rendkívüli testedzés, de nem mindenki engedheti meg magának, hogy egy 10 méter magas mászófal legyen mondjuk az otthonában, sőt a legtöbb ember egyáltalán nem is tudna hova rakni egy mászófalat, főleg nem a házon belül. A Treadwall egy innovatív szerkezet, ami a fentebb leírt problémákat orvosolhatja. A négy láb széles mászó felület úgy viselkedik, mint egy futópad, csak éppen függőleges irányban. Akinek a viszont a függőleges is kevés lenne eláruljuk, hogy létezik egy PRO modell is a mászófalból, ahol a felület dönthető + 5 és - 20 fok között.

Legutolsó sorban meg kell még jegyezni, hogy egy ilyen falon mászást, még a tériszonnyal küzdők is könnyű szerrel tudnak kivitelezni, sőt biztosító kötél nélkül lepottyanva sem törik el kezünk és a lábunk.





Koktél automata

A mai nap valamiért szóba kerültek a koktélok és hogy milyen egyszerű vagy nehéz elkészíteni őket. Felötlött bennem egy gondolat, ha már mindent gépiesít az ember, és hogy a koktélnál általában fontos szempont a recept szerinti mennyiségek precíz kimérése és összekeverése, akkor ezt miért ne lehetne egy gépre bízni. Sokat rágódtam a gondolaton hogyan is lehetne előállítani egy ilyen gépet, végül is rákerestem a neten, amikor kiderült, hogy pár éve már létezik koktél automata, hála az iszákos mérnökök kreativitásának.








Tovább kutatva a neten találtam még egy hasonló szerkezetet, de sajnos a videóból nem derül ki, hogy hivatalosan forgalmazzák e a készüléket.


CHAVAL RESPONSE-XRT - a fűthető kesztyű


Tartsd melegen a kezed ezen a télen, a Chaval Response-XRT fűthető kesztyűivel. Ez a vízálló, szélálló kesztyű, automatikusan szabályozza és szinten tartja a beállított hőmérsékletet, hogy kellemesen melegen tartsa kezed. A lényeg, hogy mindezt igen hatékonyan és óvatosan teszi, méghozzá úgy, hogy nehogy megpörkölje a kezed. Tartozékba kapunk hozzá töltőkábelt, amivel az integrált lítium-polimer akkumulátorát tudjuk feltölteni, így biztosítva kezünknek kellemesen meleg 4-6 óra fűtési időt.



További információt a termékről, a https://www.chavalusa.com/ címen találhattok.


SNOLO SLED - a high-tech szánkó




A szánkó alapja egy karbonszálas váz, ami könnyűvé és igazán ellenállóvá varázsolja az eszközt. Új-Zélandon már tesztelték 40 mérföldes sebességgel is, amelynél példátlan szintű a kormányozhatósága. Akár felmászhatunk vele a legmagasabb csúcsra is, mivel a szállítása nagyon egyszerű, összehajtható egy egyszerű hátizsákká, amit a vállunkra véve könnyen elvihetünk bárhová. Akinek felkeltette az érdeklődését és szeretne beszerezni egyet, annak elárulom, hogy a szánkó december 7-től lesz megvásárolható.

További információkat a http://www.snolosleds.com/ oldalon találtok.





Igazi transzformert építettek Japánban

Nemrég egy japán cégnek, a  Brave Roboticsnak sikerült az, ami a Transzformers filmek trükkmestereinek és számítógépes látványtervezőinek nem, egy igazi robot-autó klónt létrehozni!
Az autóból egyenlőre csak 10 példány prototípus készült, de nemsokára a cég ígérete szerint megjelenhetnek az áruházak polcain. Az autó, aminek a darabjai 3D printellel készültek, WIFI jeleken keresztül kommunikál egy Playstation kontrollerrel. Funkciói között szerepel, hogy egy átlagos távirányításos autóból át tud változni egy lépegető robottá, ami ugyanolyan jól irányítható, mint a kocsi előtte

Brave Robotics elmondta, hogy a játék iránt már nagy az érdeklődés a piacon, köztük de nem utolsó sorban, katonai cégek is jelentkeztek, hogy beszállnának a projectbe.



Gondolat-vezérelt helikopter

Igen! Helyesen olvastad! A Puzzlebox által gyártott gondolat-vezérelt helikopterrel lehetőséged van rá, hogy az agyaddal irányíts egy helikoptert. Aki megvásárolja az eszközt, az kap egy mobil EEG headsetet, egy piramist (ami a helikopter bázisa és vezérlője egyben), és magát a helikoptert. A headsetet, a fejünkre felhelyezve csak koncentrálni kell, és az agyhullámainkkal a helikoptert már irányíthatjuk is.
A pontos leírását és a működési elvét most nem részletezném, azt mindenki megtalálhatja a Kickstarter oldalon, ahol még 8 napig támogatni is lehet a projectet.



További info: